Kosztolányi Dezső: ANYÁM Megláncoltál megint a karjaiddal, anyám, anyám. Reám raktad a gyöngeséged mázsás bilincseit. Most hordalak fájó lelkemben téged, amint te hordtál. Rád gondolok, kávédra, könnyeidre, özvegyi fődre. Veszekszem én veled és gondjaiddal, foggal-körömmel. Ha vidáman ballagnék egymagamban, mellettem lépkedsz. Első nő rég-elvesztett édenemből, Éva leánya. Gyötörsz te is, áldott s én mint gavallér, sírva szeretlek. |
Ratkó József: Zsoltár Az anyák halhatatlanok, csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő. Újra születnek minden gyerekkel; megöletnek minden halottal – harmadnapra föltámadnak, mire virradna. Adassék nekik gyönyörűség, szerelmükért örökös hűség, s adassék könny is, hogy kibírják a világ összegyűjtött kínját. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése